A nitrogén monoxid lazítja a sima izmokat, amelyek a szervekben megtalálhatók, így belégzésével a tüdő hörgői is lazulnak, ami segíti a légzést, javítja a szív a keringés állapotát azaz az egész élet feltételeit.

A nitrogén-monoxid vagy NO egy egyszerű molekula, amely természetesen előfordul a szervezetünkben. Egy nitrogénatomot és egy oxigénatomot tartalmaz. A sejtek számára feltétlenül nélkülözhetetlen, mert a NO-nak köszönhetően a szervezet mind az 50-70 billió sejtje információt ad át egymásnak.

Ez egy úgynevezett jelzőmolekula, amely az erek tágulására utasítja. A tekintélyes Science folyóirat 1992-ben a NO-t csodamolekulának nevezte.

Az olasz Dr. Louis Ignarro vezette tudósok, akik felfedezték a keringési rendszerben, 1998-ban elnyerték az élettani és orvosi Nobel-díjat.

Együtt azt találták, hogy a nitrogén-monoxidot az érfal endoteliális sejtjei termelik, és jelzi az erek kitágulását és összehúzódását.

Ily módon szabályozza a véráramlást, és így számos szervrendszert érint, így az egész keringési rendszert is.

A nitrogén-monoxid egy alapvetően fontos, a szervezetben szintetizálódó kémiai hírvivő, amely a vérkeringésben található meg.

A szervezet nitrogén-monoxid-termelése gondoskodik a véredények összehúzódásáról és kitágulásáról, ami javítja a véráramlást minden szervhez és sejthez.

Mintegy 40 éves kortól a nitrogén-monoxid-termelés minden embernél elkerülhetetlenül alábbhagy, ezért az 50-es, 60-as éveikben járók a korábbi nitrogén-monoxid-mennyiségnek már csak kb. a felével rendelkeznek.

Ez szükségképpen a szív – és ezáltal az egész szervezet – jelentősen rosszabb vérkeringésében mutatkozik meg.

Amíg azonban a szervezet rendelkezésére bocsátjuk a nitrogén-monoxid termeléséhez szükséges anyagokat, e fontos alkotóelem termelése sosem fog teljesen megszűnni.

Nitrogén-monoxidot termelő élelmiszerek

Speciális élelmiszereken és gyógynövényeken végzett tudományos tesztek támasztják alá a szív regenerálódásának régi, hagyományos megközelítését.

Így kiderült, hogy a vizsgált élelmiszerek közül sok, melyeket már évszázadok óta alkalmaznak szív- és érrendszeri problémákra, rendkívül hatékony anyagokkal látja el a szervezetet, melyeket az arra használ fel, hogy nitrogén-monoxiddá alakítsa át.

Ide tartoznak például a zöld leveles zöldségek, mint a spenót, a zöldkáposzta, a mángold, a ruccola stb. és egy sor gyökérzöldség, mint a zeller, a sárgarépa és a cékla.

De a csodálatos, daganattól védő keresztesvirágúak – mint a vízitorma, a fehérkáposzta, a karfiol és a brokkoli – is kitűnő forrásai azoknak a kiindulási anyagoknak, amelyekre a nitrogén-monoxid-termeléshez szükség van.

Ezért az említett élelmiszereket feltétlenül rendszeresen integráljuk az étrendünkbe.

Nitrogén-monoxidot termelő gyógynövények és fűszerek

Sok gyógynövény és fűszer, amelyeket már évszázadok óta alkalmaznak a szív- és érrendszer kezelésére, ugyancsak kitűnő forrásának bizonyultak a nitrogén-monoxid termeléséhez szükséges anyagoknak.

Ezek például a galagonya, zsálya, bazsarózsa, kínai ginszeng.

A keserű csokoládé növeli a nitrogén-monoxid-termelést

Miután elfogyasztottuk a nitrogén-monoxidot termelő zöldségeinket, megehetünk egy szelet keserű csokoládét, mert a tudományos ismeretek ezzel kapcsolatban nagyon sokat ígérők. A kakaó ugyanis fokozza a szervezet nitrogén-monoxid-termelését, és a keserű csokoládé rendszeres fogyasztása jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját.

A nagy kérdés csak az, hogy hol kapunk "igazi" csokoládét vagy kakaóport? Véleményem szerint nem találunk ilyet a boltok polcán, így én ennek hatásával nem élek.

Nitrogén-monoxid növelése légzőgyakorlattal

A Dr. Konstantin Buteyko nevét viselő Buteyko módszer légzőgyakorlatokat és iránymutatásokat tartalmaz, melyek speciálisan úgy kerültek kialakításra, hogy csökkentsék a túllégzést (vagy orvosi kifejezéssel élve 'krónikus hiperventillációt).

Tényként kijelenthető, hogy az emberek jelentős része túl sokat lélegzik, mely módosítja a vérgázok természetes szintjét, csökkenti a szövetekbe és a szervekbe jutó oxigén mennyiségét, és összeszűkíti a véredények és a légutak falában található simaizmokat, ez pedig számos különféle egészségügyi problémához vezethet.

Azonban ha a normális szint közelébe csökkentjük a légzési volumenünket, és szájlégzőről orrlégzésre váltunk, az segíti ezen problémák enyhítésében.

Miért lélegezz orron keresztül?

A normál emberi légzés az orron keresztül történik. A nitrogén- monoxid néven ismert gáz az orrüregben és az arcüregben termelődik. Az orron át történő minden egyes belégzés során nitrogén-monoxid jut a tüdőbe, ahol számos kulcsfontosságú szerepet lát el, többek között például sterilizálja a beérkező levegőt, tágítja és javítja a tüdő-vér közti gázcserét (az úgynevezett ventiláció-perfúziót).

A rekeszizom aktiválásához is szükséges az orrlégzés. A szájlégzés ugyanis nagyobb mértékben aktiválja a segédizmokat-ilyenek például a ferde nyakizmok és a fejbiccentő izom.

A szájlégzés nem hatékony légzésmód, emellett pedig lecsökkenti a vér oxigénfelvételét, a gyorsabb légzési sebesség miatt stressz reakciót vált ki, megzavarja az alvást és csökkenti a sejtekbe jutó oxigén mennyiségét.

Az orrlégzés előnyei a mindennapi életben:

1, jobb alvás
2, jobb stresszkezelés
3, légúti betegségek szabályozása(pl:rithinis, asthma, szénanátha, köhögés, allergiás reakciók)
4, könnyebben nézel szembe a mindennapi kihívásokkal
5, csökkenti a gyulladást a szervezetben 
6, befolyásolni tudod az érzelmeidet
7, immunrendszer erősítés

Sportban

1, gyorsabb regeneráció
2, pulzus és vérnyomás kontrollálása
3, pihenőidő csökkenése edzés közben
4, gerinc stabilizálása, aktív rekeszizom, helyes bordakosár pozició
5, helyes testtartás javítása
6, funkcionálisan helyes légzés aktivitás közben is

Az egyszerű Buteyko-önteszt

Dr. Konstantin Buteyko kifejlesztett egy egyszerű tesztet, amellyel megbecsülheti a CO2-tűrését. Megállapította, hogy a tüdőben a CO2 szint összefügg a normál kilégzés utáni légzés visszatartásának képességével.

Cisztás fibrózisos és asztmás betegekkel végzett vizsgálatok kimutatták, hogy minél rövidebb a lélegzetvisszafogási idő, vagyis meddig tarthatja vissza a lélegzetét, annál nehezebb általában lélegezni.

Használhat stoppert, vagy csak megszámolhatja a másodperceket.

A teszt a következőképpen zajlik:

Üljön egyenesen anélkül, hogy keresztezné a lábát, és egyenletesen lélegezzen be és ki.

Lélegezzen be finoman és röviden az orrán keresztül, majd ismét lélegezzen ki.

Kilégzés után tartsa az orrát, hogy megakadályozza a levegő bejutását.

Indítsa el a stoppert, és tartsa vissza a lélegzetét, amíg nem érzi a vágyat a légzésre.

Nyomja meg a stop gombot (írja le az időtartamot), és lélegezzen tovább.

A légzési vágy megnyilvánulhat a légző izmok nem szándékos mozgásában, a has megrándulásában vagy a nyaki izmok összehúzódásában.

Ezután nyugodtan lélegezzen be orrán keresztül. Ha mély lélegzetet akarsz venni, akkor túl sokáig visszatartottad a lélegzeted.